Gidófalva község az Olt bal partján, a Bodoki hegység szomszédságában terül el. Közigazgatásilag két falu: Angyalos és Gidófalva, valamint két ikerfalu: Fotos-Martonos és Étfalva-Zoltán alkotja.

Mintegy 2600 lakójának nagy része református felekezetű és magyar nemzetiségű, de a magyarul beszélő roma kisebbség aránya is igen jelentős. Az utóbbi években a község infrastruktúrája és középületeinek helyzete jelentősen javult.

A község értékes népi lakóházai, kúriái, templomai közül kiemelkedik a tizenkétszögű kőfallal körülvett gidófalvi református vártemplom. A XIII-XIV. században, több falu összefogásával épült templomon román kori, gótikus és reneszánsz stílusjegyek egyaránt fellelhetőek. Egyedülálló 1787-ben készült, stukkódíszes oromfalú bejárati portikusza, mely a háromszéki kisnemesi udvarházak tornácait idézi. Az elmúlt évek falkutatásai páratlanul értékes, XIV. századi falképeket hoztak felszínre, köztük Szent László legendájának részleteivel.GIDOFALVI HIVATAL

A község jeles szülöttei közül leggyakrabban Czetz Jánost (1822–1904) emlegetik. Az 1848-49-es szabadságharc honvéd tábornoka hű maradt a nemzetéhez és hadászati tudományához, noha a forradalom leverését követően Argentínában élt és alkotott. A vártemplom szomszédságában emlékszobát avattak tiszteletére 2004-ben. A gidófalvi iskolát is róla nevezték el. A községben négy helyen működik óvoda. A községközpontban, Gidófalván I-VIII. osztályban, a többi három településen pedig I-IV. osztályban tanulhatnak a gyerekek.

A közelmúltban sokan költöztek (vissza) a községbe. A helybeliek nagyrészt mezőgazdaságból élnek, vannak azonban, akik más településeken, elsősorban Sepsiszentgyörgyön vállalnak munkát. Néhány családnak a megélhetését vagy jövedelem-kiegészítését helyi vállalkozások biztosítják különböző tevékenységi körökben, pl. kiskereskedés, pékség, asztalosság, építkezés, vendéglátás, autószerelés, kézművesség. A civil élet mozgalmas, sokféle csoporthoz és rendezvényhez csatlakozhatnak az érdeklődők. Az önkormányzat, az egyház, a helyi pedagógusok, a Kaláris civil szervezet, a Csillagőrző Egyesület számos értékes programot kínálnak.